Engedd el…

Ugye milyen sokszor halljuk ezt a mondatot? Gyakorlatilag szállóigévé vált manapság. Megbántottak? Engedd el… nem jött össze a randi? Engedd el…

Nem hívtak be végül interjúra? Engedd el… 

De hol van az a határ, amikor valóban el kell engednünk a dolgokat? És ki várja el tőlünk az elengedést és valójában kinek akarunk bizonyítani azzal, hogy megtörhetetlennek mutatkozunk? Az elengedés művészetét rengeteg nagy megmondó ember próbálja tanítani, de úgy gondolom, ahogy más lelki dilemmákra, úgy erre sincs egyetemes igazság vagy megoldás. Hiszen miért is kéne mindig mindent elengednünk? Miért nem engedhetjük meg magunknak a dühöt, a haragot, a csalódottságot, a félelmet, miért félünk kimutatni a gyengeségeinket? Miért csak a sikereinket, boldogságunkat, érdemeinket kürtöljük világgá? Miért mutatkozunk sebezhetetlennek, mikor pont az élet buktatóitól erősödünk meg és tanulunk életünk végéig?!

 Állj meg kérlek most egy pillanatra, és gondolkodj el rajta, hogy mikor volt utoljára, amikor szabadjára engedted a negatív érzéseidet és kiventilálhattad azt, ami igazán benned van. Legyen a hallgató fél akár a barátnőd, barátod, a családod vagy csak egy fa az erdő közepén, mikor egyedüllétre vágytál. Ha meg van a válasz, akkor látni fogod, hogy akármennyire mondogatjuk egymásnak ezt a mondatot “jó tanácsként”, mi magunk mennyire másképp értelmezzük a szubjektív kis világunkban. 

Tudományosan bizonyított tény, hogy a test képes pszichoszomatikus tüneteket produkálni, amikor nincs harmóniában a test és a lélek és bármennyire is közhelynek hangzik, de minden elfojtott érzelem belülről képes felőrölni minket. 

Tehát, ahogy a testünket a mozgással eddzük, a lelkünknek is szüksége van, arra, hogy karban tartsuk. Éld meg nyugodtan ezeket az érzéseket is, ha kell, sírj egy nagyot vagy káromkodj egy jó ízeset (hiszen csodálatos nyelvünk erre is képes szóismétlés nélkül akár perceken keresztül). Burkolózz a párnáid közé egy jó filmmel és csokikkal, utazz el pár napra, hogy kiszakadj a mókuskerékből, bulizz egy nagyot, de igazából teljesen mindegy, hogy hogy csak adj teret neki, mert ez teljesen oké. Ez az életünk része, megállni egy pillanatra mérlegelni, tervezni, aztán menni tovább.

Tudod, megélni a pillanatot, itt lenni a jelenben az egyik legnehezebb dolog a világon, de sose feledd csak a jelen létezik, hiszen a múlton már nem tudsz változtatni a jövő meg gyakorlatilag nem létezik, tehát éld meg az itt és most-ot és hozd ki belőle a legjobbat.