Manapság rengeteget beszélünk már a social felületek káros hatásairól, mégis újra meg újra azt érzem, hogy folyamatosan vizet merünk egy kútba. A téma és a tökéletesség hajszolása állandó, de közben megfeledkezünk egy igen fontos dologról.  Miért van az, hogy kisebb csoportokat követünk ahelyett, hogy mi, a szabad szemmel is jól látható tömeg lépne fel és érvényesítené az akaratát. Persze, most joggal merülhet fel a gondolat sok mindenkiben, hogy amíg kereslet, addig kínálat, de valójában mit is keresünk?

Megmondom őszintén ebben a korban, amit most élünk se tinédzser, se fiatal felnőtt nem lennék szívesen, mert elképesztő torzulás van a világban és elképesztő elvárásoknak vannak kitéve a fiatalok. Ahogy Esther Perel fogalmaz az Affér c.könyvében, a mai romantikus fogyasztói társadalmunk mindig a szebbet, jobbat és tökéletesebbet hajszolja. Úgy gondolom, hogy ez a kijelentés korosztálytól függetlenül mindenkire igaz.  Folyamatosan űzzük, hajtjuk, rohanunk bele a vakvilágba, de mikor leszünk elégedettek, mikor fogjuk elérni a vágyott életet…. Valószínűleg soha… hiszen a tökéletesség is, ugyanúgy, mint a szépség, relatív. Télen a nyarat várjuk, ha esik, akkor a napsütést, ha meleg van azért bosszankodunk, ha a hó esik, akkor azért. De magát a pillanatot miért nem tudjuk megélni? Vajon mire lenne szükségünk, ahhoz, hogy értékelni tudjuk az apró szépségeit az életnek, a hétköznapi kis csodákat?

Régen, mikor a Prana Nadis mesteremhez jártam, Zsuzsi mindig azt mondta nekem: „Viki egyet jegyezz meg, ha nincs elvárás, akkor nincs csalódás..” Igen ám, de, hogyan tudunk elvárások nélkül élni? Hacsak egy apró szeletét nézzük a napunknak, akkor is rengeteg elvárást támasztunk a világ felé, pl. hogy ne menjen el előttünk a busz, ha kedvesek vagyunk az eladóval a boltban, akkor azt viszonozzák, ha találkozunk valakivel, akkor ne késsen el és ne várasson meg minket, a párunk lepjen meg valami aprósággal az este…. ismerősek, ugye? Hacsak nem születtünk Buddhának, akkor valószínű, ezek mind-mind bosszantó dolgok tudnak lenni, ha nem a mi elképzelésünk szerint alakulnak. De valójában ezek elvárások? Vagy emberi normák, vágyak és kívánságok?  A választ mindenkinek saját magában kell megtalálnia és, ha csak egy percet gondolkodunk el ezeken, talán közelebb tudunk kerülni saját magunkhoz is, hogy mi az ami igazán fontos lehet az életünkben, hogy tudjunk priorizálni a hétköznapokban. Hogy talán pont a tökéletlenségünk a tökéletességünk és, hogy, ha átkeretezem az elvárás szót vággyá, akkor mit is kaphatok érte?

Tudom sok a kérdés, de a coaching pontosan erről szól. Hogy közelebb kerülj magadhoz, hogy megértsd, mi zajlik benned, hogy végre egy picit arra az egy órára te legyél magadnak a legfontosabb. Ahhoz, hogy ezekre a kérdésekre tudj válaszolni, újra egyedül kell lenned picit a legnagyobb bizalmasoddal, saját magaddal. Nehéz az út, de hidd el, megéri.